8.forduló
2021.10.05. 09:45
Lokomotív SE - Visonta SC 3-5 (1-3)
Lados I. (Csopey R) – Kollár P. (Kiss S), Gohér G.(Takó N), Gofjár Cs.,(Kratofil Cs) Király M.(Szász Sz), Tóth P., Kovács Zs., Buzma Zs. (Döme T), Nagy Sz., Fehér I (Abelovszki R)., Liktor M.
Gól: Kratofil Cs 2 , Király M
Gömöri Ottó: Sikerült, megint eljátszani a szimpatikus vesztest. Vezettünk, de 5 perc alatt mindent elvesztettünk. Ezek után is volt lehetőségünk , még az egyenlítésre is , még is valami hiányzik, hogy eredményesek legyünk.
Ismételten olyan csapat látogatott hozzánk, akik a mezőny elején tanyáznak. Teljesen más mentalitásba kezdtük ezt a meccset , mint az elmúlt két fordulóban tettük. Fegyelmezetten, és mondhatni uralva a mérkőzés alakulását, de jött a feketeleves.
Kígyótérről leadott bomba szabadrúgás góllal előnybe is kerültünk ennek eredményeképpen. (1-0) Csordogált a mérkőzés, és a szünet előtti percek teljesen megpecsételték a találkozót. Vendégek egy elkerülhető szabadrúgást tekertek be a 16-oson belülre, amit befejeltek, kapusunk csak beütötte a vonalon túlra (1-1). Percekkel később Csikar szögből kapusunk lába között elmenő labda a vonalon gurulva a kapufa segítségével befele pattant (1-2). Majd egy rossz kapus kirúgást lekezeltek, és egyből visszalőttek a kapura, ami a kint álló kapusunk felett átszállt (1-3).
Második félidőben itt is ott is voltak helyzetek, de inkább mezőnyben folyt a játék. Cserék felpezsdítettek, minket aminek köszönhetően egy szép centerezés végén olvasztottuk a hátrányunkat. (2-3) Jobban ki nyíltunk, és összehoztunk egy 11-est (2-4), majd egy egyéni szóló után egy kis szerencsével (2-5). Végén mi is rúghattunk 11-est, amivel kialakult a 3-5-ös végeredmény.
Szurkolás: Pár hiányzónk ellenére is 7fő összejött. Dob+ drapi kombó megszokott módon kirakva. Első félidő erősebbre sikeredett, de a rövidzárlat nálunk csendet okozott. Második félidőt is végig daloltuk kisebb nagyobb szünetekkel. Köszönjük a csajoknak, hogy besegítettek..
U19
Lokomotív SE - Visonta SC 0-4
Hétvégén Vasárnap helyett Szombaton utazunk 15:00- kor Kompoltra. Tarnamente csapata fogad minket. Fontos találkozó lesz az újonc ellen. Ideje lenne a pontokat elkezdeni gyűjtenünk!
HAJRÁÁ LOKII!!! Veletek a város jobbik fele...
|