30.forduló
2022.06.08. 16:39
Lokomotív SE - Vámosgyörk 2-4 (2-2)
Lados I. – Nikl G., Abelovszki R., Kiss S., Gohér G. (Rücker B., 70.), Szivák D., Maczkó G., Tóth P., Döme T. (Mityók K., 78.), Szivos R. (Takó N., 70.), Nagy Sz
Tóth Péter: – A szerencsésebb csapat nyert. Jó pihenést mindenkinek!
Bajnokság utolsó találkozója következett. Vámosgyörk csapata látogatott hozzánk különösebb tétje nem volt a találkozónak számunkra. Ennek ellenére negyed óra elteltével 2-0-ra vezettünk, és az ellenfél csak asszisztált a játékunkhoz. Első gól távoli bomba, második gól egy szépen kijátszott akció a kapus mellett eltolva üres kapuba gurítva. Aztán jött a rövid zár 5 perc alatt.. két elkerülhető szögletből 2 fejes, így egál volt a félidő.
Második félidő elején bealudtunk megkaptuk a 3. fejes gólunkat is (2-3). Aztán rólunk szólt az egész második félidő.. 3 kapufa, sok lehetőség bravúrok, gólvonalról mentés.. végén kapusunk is feljött egy szögletnél amit tisztáztak a vendég védők majd kontrát követően üres kapuba passzolták a labdát (2-4)
Ez a találkozó teljesen reprodukálta az egész bajnokságunkat, ahol a 11. helyen végzet csapatunk.
Reméljük az őszi folytatás jobb lesz, és a szerencse is többször mellénk fog pártolni.
Szurkolás: Szép létszámmal búcsúztunk a szezontól (7fő). Kicsit visszafogottabbak voltunk az egész mérkőzés folyamán. A fetrengő vendégek, és a spori azért megadta a hangulatot, ha már az eredmény és az egész szezon nem jól sült el.
U19
Lokomotív SE - Vámosgyörk 16-3
Gól: Szivák D (8 ) Szajkó T (3), Baktai D (3), Ádám E
HAJRÁÁ LOKII!!! Veletek a város jobbik fele..
|