5. forduló
2022.09.18. 11:22
Lokomotív SE - Tarnamente 3-3 (2-1)
Lados I - Kollár P, Pesti L, Abelovszki A, Kiss S - Gofjár Cs, Berkes L, Tóth P, Fehér K (Potvorszki B) - Szász Sz (Döme T), Nikl G (Fehér I)
Gólszerzők: öngól, Berkes L, Nikl G (11-esből)
Kb. 35 néző
A mérkőzésen nagyon bekezdtek a látogatók, folyamatosan ostromolták a hazai kaput. Másfél percen belül Lados Pista kétszer is bravúrral hárított. Sajnos csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak be a tarnamenteiek. Ez a hetedik percben bekövetkezett, ketten támadtak a teljesen kiszolgáltatott Lados Pistire, végül ki sem játszották a helyzetet a végletekig, hanem egyből a rövid sarokba bombázott a vizitor csatár (0-1). A hidegzuhany után felébredt a Lokomotív, beadások, fejesek, de végül egy furcsa öngól után jött az egyenlítés, a kapunak háttal visszafelé emelte a bekk a labdát, ami behullott a kapuba (1-1). Sőt, hamarosan a vezetést is sikerüt megszerezni, Berkes Laci révén (2-1). Az első félidő vége felé előbb szemerkélni, majd a szünet után zuhogni kezdett az eső, ami jót tett az iramnak. A második játékrészt már monszunesőben vívták az együttesek. A Loki rengeteget ment a jobbszélen, az igen agilis Gofi vezérletével. Sorra jöttek jobbról a beadások. Egy jobbról indult lehetőség után, becsúszva tisztáztak a vendégek a tizenhatoson belül, de vitték a lábat is, így büntetőt ítélt a spori, amit Nikl Gábor hidegvérűen értékesített, ballal a bal sarokba ágyúzott (3-1). Sajnos a meccs ezzel nem dőlt el, mert a vizitorok nem adták fel, míg a Loki a kontrákból már nem tudott újabb gólt szerezni. A tarnamenteiek a 74. percben (2-3) majd a 78. percben (3-3) is betaláltak, félő volt, hogy megfordítják a meccset. Végül azonban a Lokinak voltak kimaradt ordító lehetőségei, 10 méterről ment mellé egy sistergős löket, majd Berkes Laci elrúgta a kilépő kapus mellett a labdát, ami gurult az üres ketrec felé, de a gólvonalnál beérték és nem sikerült centiméterekről bevinni a győztes találatot. Végül maradt az iksz, ami igazságosnak mondható, de egyik fél sem lehet elégedett.
Szurkolás: Bár jó létszámmal számoltunk, végül csak hatan jöttünk össze a táborban. A három hónapos toborzó hirdetés sajnos nem bizonyult hatékonynak, az oldalaink nagy látogatottsága csak virtuális, ami nesze semmi, fogd meg jól, nem tudjuk meccsre kilátogató, aktív szurkolóvá konvertálni. Ennek ellenére és a találkozó kedvező alakulása hatására is, elég jól ment a szurkolás, pörgött dob és a kockás kislengetős. A másodikban a nagy zuhi elől bevontuk a drapik nagy részét, hogy ne menjen tönkre, de a bíztatás töretlen volt. A végén megtapsoltuk a csapatot a küzdelmért. Vendégdrukkerek is jelen voltak, akik egy álló tammal buzdították a csapatukat, sportszerűen szurkoltak, akiktől egymásnak sok sikert kívánva búcsúztunk el.
Csütörtökön lesz a Hort elleni meccs pótlása, de sajnos a munkahelyeken fogunk szenvedni, így nem tudunk részt venni a rangadón.
|